kutyakkalÜdvözöllek!

Magyar Mónika okleveles kutyakozmetikus vagyok. 2010 óra vagyok a szakmában. Megszállottan szeretem az állatokat, és közülük a legjobban a kutyákat.

Gyerekkorom óta foglalkozom kutyákkal, a négylábúak imádata végigkísér az életemen. Az állatok iránti szeretet már egészen kicsi korom óta bennem van, csodálom Őket a feltétel nélküli szeretetükért. A szüleim engedékenysége folytán sok kutyát sikerült közelebbről megismernem, és befogadnom az életembe. A spánielen kívül volt pulim, pumim, rottweilerem. A fajtatiszta kutyusok mellett voltak keverék kutyáink is. Az állatok sok mindenre megtanítottak.  Az önzetlen szeretetük, a ragaszkodásuk, engedelmességük mindig lenyűgözött. Hálás vagyok, amiért a hobbim a szakmám is egyben, hiszen azt csinálhatom, amit szeretek.

Jelenleg családunk kedvence - BUCÓ - a szertelen, makacs kis szálkás szőrű tacskó. Később befogadtunk egy tacskó-puli keverék, imádnivaló - BOTOND - névre hallgató főleg tacskó jegyű négylábút, aki annak ellenére, hogy szintén kan kutyus, nagyon jól kijön a mi kutyusunkkal, úgy viselkednek, mint a testvérek! 2010-ben régi álmom vált valóra, lehetőségem nyílt állatokkal foglalkozni. Rájöttem, hogy elég türelmem, és kitartásom van a kutyakozmetikához. Először csak kedvtelésből tanultam ezt a nem könnyű, mégis gyönyörű szakmát, hogy saját kutyámat szakszerűen trimmeljem. Egyre jobban beleszerettem a kutyák kozmetikázásába.  A hobbiból életcél lett! Imádom a kihívásokat, azt, hogy minden nap tanulok valami újat, friss tapasztalatokat szerzek, hiszen így tudom a szakmámban a legjobb munkát végezni.

Minőségre törekszem, arra, hogy elégedetten távozzon kutya és gazdája egyaránt!  üzlet

Szolgáltatásommal igyekszem a négylábúakat ápoltabbá, széppé tenni. Elsődleges a minőség, a kutyaápolási termékeknél a natúr (parafin mentes) termékek használata. Professzionális minőségű samponok, balzsamok, ápoló olajok használata, amivel a szőr minőségéből a legjobbat lehet kihozni.  

Minden kutyát úgy kozmetikázok, és ápolok, mint a saját kutyáimat!

Látogass el hozzám, és győződj meg róla, hogy a kedvenced a legjobb kezekben van!

Szeretettel várom kutyusodat!

Magyar Mónika

Okleveles kutyakozmetikus

Bejelentkezés: 20/577-4875

Cím: Veszprém, Ady E. u. 81/B.